Rólunk


A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál 2003 január elsejétől működik Jelnyelvi Tolmácsszolgálat.
Célunk, feladatunk, hogy hallássérült embertársaink számára akadálymentessé tegyük a kommunikációt. Az esélyegyenlőség biztosítását a jelnyelvi tolmácsok teszik lehetővé, akik az élet számos területén a hallássérültek rendelkezésére állnak.  Például hivatalos ügyek intézése, oktatás, egészségügyi ellátás, szabadidős tevékenység…
Szolgáltatásunkat nemcsak közvetlenül a hallássérültek vehetik igénybe, hanem kérheti segítségünket a hozzátartozó, a hallássérülttel kapcsolatba kerülő intézmény, szervezet, vállalkozás.
Az esélyegyenlőséggel foglalkozó törvények betartását segíti elő, hogy különböző szervezetekkel, szolgálatokkal is kapcsolatot tartunk, és folyamatosan nő azon intézmények száma akikkel szoros együttműködésünket írásba is tudjuk foglalni.          

A Tolmácsszolgálatok kezdetben régiós szinten működtek, és csak a későbbiekben nyílt lehetőség arra, hogy – az ügyfelek igényeit jobban kiszolgáló – megyei szintű szolgálatokká váljanak. A Vas megyei Tolmácsszolgálat is 2006 január 1-jén kezdte meg önálló működését.

Azóta számos fejlesztés történt, a hatékonyabb működés érdekében. Bővült ügyfélkörünk, mely szükségessé tette, hogy tolmácsaink létszámát növeljük. Egy sikeres pályázat segítségével irodánkat felújítottuk, technikailag is korszerűbbé tettük. Ezek a fejlesztések mind azt szolgálják, hogy ügyfeleink igényeit a legkorszerűbb színvonalon tudjuk teljesíteni.

A szolgálat címe: 9700 Szombathely, Szent Erzsébet tér 1.
Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől-szerdáig: 10-14 óráig, csütörtökön és pénteken előre egyeztetett időpontban.
Ügyelet: éjjel-nappal ( hétvégén, ünnepnapon is) 30/633-5413 (SMS is)
Telefon, fax: 94/310-417
Diszpécser mobil (SMS is): 30/633-5413
Email:  vas@jtsz.hu
Honlap: www.jeltolmacs-szombathely.hu
MSN: jeltolmacsszombathely@windowslive.com
Skype: jeltolmacsokszombathely


Vállalt tolmácsolási tevékenységek

  • Hangról magyar jelnyelvre és/vagy jelesített magyarra és vissza
  • Tolmácsolás siketvak személyeknek
  • Szinkrontolmácsolás
  • Írótolmácsolás
  • Szájról olvasás
  • Írott szöveg értelmezése
  • Kommunikációban súlyosan korlátozott és halmozottan fogyatékos személyek részére szakemberek segítségét tudjuk biztosítani (logopédus elérése a Tolmácsszolgálaton belül megoldható, egyéb esetben vállaljuk a megfelelő szakemberekhez való irányítást)

Tolmácsolási csatornák

  • Magyar jelnyelv
  • Jelesített magyar nyelv
  • Szájról olvasás
  • Magyar jelnyelv + idegen nyelv (német, angol)
  • Jelesített magyar nyelv + idegen nyelv (német, angol)
  • Szájról olvasás + idegen nyelv (német, angol)
  • Speciális (pl. logopédus segítségével a kommunikációban súlyosan korlátozott gyermekek és felnőttek körében)
  • Írásos kommunikáció
  • Több csatorna használata egy tolmácsolási szituáción belül

Tolmácsolási területek

  1.  Büntetőeljárás
  2. Polgári peres eljárás
  3. Szabálysértési ügy
  4. Közigazgatási, hatósági eljárás
  5. közjegyzői okirat elkészítése
  6. egészségügy
  7. felsőoktatás
  8. szakképzés
  9. foglalkoztatás
  10. egyéni igény (szolgáltatás igénybevétele)
  11. rendezvény
  12. szabadidő
  13. konferencia
  14. média
  15. színház
  16. egyház
  17. személyi tolmácsolás
  18. önálló életvitel támogatása